CCCLXIII. szonett
Messzeségvágyta végtelen Idő, -
Álmatlan éjeken sóhajt a magány
- Mit, miért, ugyan hol, s kérdem, - minő
Teret karolhat egy cseppnyi boldogság?
Mikor keleten álmából ébred
Pírban égő arccal, vágy és sóvárgás
Csillan szerelem-könnyes szemében
Kedvesét siratva az elmúlás.
Még a korai Est-hajnal csillaga
Látni véli utolsó pillanatát,
Hol elveszejti őt az ég pallosa;
- Nyugaton, a kegyetlen látóhatár, -
Ki szívtelen, mint a mostoha,
- Riadt szemekre álmot hintő Halál!
20100417
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!