Vihar és csend
Írta: Ekka Dátum: április 20 2010 22:37:50
G
A szakadék felett állok én egymagam
S csendben tekinték alám fájva; de halad
Égbolton a viharfelhők zúgó hada
„A mély elnyelte kincsem!” – ezt sikoltottam.
Teljes hír
Vihar és csend
Hatalmas kastély áll vala tó partján
Nem messze tőle, szakadék tekint alá.
Zord szikláit viharok tépik, marják,
Mélyről jövő sötét fészkeli be magát.
A szakadék felett állok én egymagam
S csendben tekinték alám fájva; de halad
Égbolton a viharfelhők zúgó hada
„A mély elnyelte kincsem!” – ezt sikoltottam.
Sóhajtozom keservben, de jön a vihar
Hatalmasnak látszik, mely mindenre kihat.
Sziklákat dönt pokolra, fákat kicsavar
Ő az úr, ne dacolj, fuss; ő nagy zivatar!
A kastély oltalmából figyelhetem őt,
A tó is reng, tajtékzik, s vele ezer kő.
S tízezer tó, mégannyi tenger, és szikla
A világban, oltalomból kitaszítva.
Már-már a nagy erő elcsendesedni kezd,
S újból kiállok a pusztulat szélére.
Majd hosszasan le is tekintek a mélybe,
Hol már végre meglelem fakuló kincsem.
Hisz elolszlott a sötét, s azzal félelem,
De nem oszlott vele vihara lelkemnek.
Így állok ott némán, de belül tombolva,
Kincsem, mely lehullott, igaz barát pora…
Szabó Erika 2008. December 8.