Nem úgy süt a Nap most,
mint ahogyan régen,
nem játszanak felhők sem
a tavaszi égen.
Hervadt virágszirmok
bágyadtan kergetőznek,
elfelejtett szelek
álmot már nem űznek.
Egy kis virág hajtja most
búra árva fejét,
mert, az elátkozott világban,
nem találja helyét.
Sorvad a mocsárba,
gyökerét valami kór rágja,
nyújtózkodik az éltető napért,
de tudja már, mind hiába.
Hiába, ha nincs erő,
szárából kifutott az élet,
nem lát több színeket,
se pirosat, se kéket.
Örök feketébe bukik
elsorvadt teste,
nem lesz több nappala,
barátja lesz az este.
De a végtelenbe egyszer,
újra kinyílik majd,
Gyémántragyogásba
szebb virágot hajt.
Csodájára járnak,
majd pajkos angyalok,
szélhárfáján pendülnek
kedves dallamok.
Százszor szebb lesz,
a viruló kis árva,
nem lesz semmi kór,
hogy gyökerét rágja.
….és úgy fog sütni a Nap,
mint ahogyan régen,
bárány felhők játszanak majd,
újra a tavaszi égen.