Partra vetve
Leáldozott a nap fénye
A mélabús kék Tengeren
Eltűnt az ég tüneménye
Bús szerelmetes kék egen
De úszok tovább szüntelen
A mélabús kék Tengeren
Ó, még vár rám a végtelen
És úszok tovább szüntelen.
Hajam tépett, kezemen seb
És fáradtak már tagjaim,
Testem se volt még véresebb
Mélabús Tenger habjain.
Megtört lélek még küzd tovább
És céltalan, de eltökélt.
És partra ér e hamarább,
Mint hullám törje szanaszét.
És küzd a harcos védtelen
Oly egyedül egymagában
És megérteni képtelen
Bízzon az Ő sodrásában.
Áhít, remél szüntelen
Nap és a Hold rohan vele
Mégis kacag a szemtelen
Mert viszi a Tenger szele.
Viszi viszi, majd Parthoz ér
És állandóan ver szíve
És testétől még erőt kér
Tán fordul majd az élete.
De búsak Tenger rabjai
Mert örök harc, mi vívandó
S kemények Tenger habjai
De a túlpart oly csábító.
Majd hullám tör, és partra vet
Elkeserítő a magány.
Miért van, hogy eme féléket
Keseríti küzdés hiány?
Bozsányi Szabolcs