S mikor házamból elmentél mosolyogva,
Kis szobámból, mely tiszta volt, mint a csillagos Ég,
Sietséged itt feledte a virágot ablakomban,
És a virágos pizsamádat..., mely pirosas, zöldes, kék.
Szegény pizsama, különös virágokkal,
Melyben oly sokat kacagtál,
S nem hittem volna, hogy keserű napom is lesz egyszer.
Mikor itt felejtetted, akkor engem elhagytál.
Azóta csak ülünk minden este
A tűzhely előtt s a parazsát nézem,
Felsorakoztatom gondolataimat,
Mint két jóbarát, egymás szemét nézve.
Tudom mennyire szeretted a pizsamát,
S átölelem a nyugvásnak varázsában,
Lassan a szemhájaim is lecsukódnak...
És virágaidat simogatom tovább, már álmomban.
Az Éj káprázó kristályában,
Akkor mikor az óhaj könnyei gátat mosnak,
Mellém fektetem a pizsamát...
Hogy ne fázzék,s betakarom azokat a különös virágokat.