Radnai István:
ÉBREDÉS
(Ellentétek 2.)
kielégülten a magas partra vetve
amikor árnyékon lovagol a hevült teste
még a nyoszolyára vissza-vissza lesve
mint a hullám örök partra járva
a teste kagylóhéjba zárja
és a só mint méz-ragacs átjárja
megtapad a két szemén az égnek
amely nap és hold egyszerre élnek
ahol ambrózia már isteni vétek
míg a szerelem károly agyában ámbra
s az illat lusta felhőben fekszik az ágyra
vissza míg a kedves öle vágyra tárva
mikor felpattan az ajtó zárja kilincsen
a kéz mell érett gyümölcse sehol sincsen
Kép: Gustave Courbet: Hullámok közt 1868