HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁMBAN
VISEGRÁDON
Szent Mihály hava lett,
a szél osonva jár,
erőtlen az éltet adó gyér napsugár.
Fák zöld levelei
egyre színesebbek,
rövid nappalok és hosszú éjek jönnek.
Mint túlfűtött gyermek
készülök az útra,
némi elemózsiát rakok batyumba.
Tahitótfaluban
rövidke kitérő,
kis terén mementó, szinte égig érő.
Kőbe vésve lapul
elhunyt hősök neve,
magasban egy turul, emlékük őrzője.
Megyek tova, jobbra
vén Duna hömpölyög,
balra meg Visegrád hegyén gyönyörködök.
Város előtt őrt áll
Béla király szobra,
tatár után hazánkat, összefoltozta.
Lentről jól látható
alsó várnak tornya,
nevét régi korban Salamonról kapta.
Ebben raboskodott
Vlad-Tepes Drakula,
tisztét és vagyonát Mátyás adta vissza.
Mára már múzeum,
tornya meg kilátó,
festői kép a tájban úszó Dunáról.
Szerpentinen út visz
fel a fellegvárba,
látni már, színes a fáknak koronája.
Hegy ormán tárt kapu
vándort becsalogat,
jer és pillantsd meg, ezer éves váramat.
Árpád-ház után jött
igazi fénykora,
ez időkben lett, uralkodók otthona.
Megszállja Csák Máté,
majdan Zsigmond király,
végül jött Mátyás és vele a reneszánsz.
Egyezségek, békék,
szövetségek szültek,
magyar, cseh és lengyel tanácskozó hely lett.
Napjainkban sejlik
múltbéli ereje,
visegrádi hármak találkozóhelye.
Történék ez minap
bent van a fejekben,
ezerkilencszázkilencvenegyben.
Három mai vezér
magyar, cseh és lengyel,
tanújelét adva, ma is tárgyalni kell.
Büszkeség korlátlan,
látóterem tágas,
jóérzés a magasból látni szép hazámat.
Séta e falak közt
leköt a gondolat,
mi minden megtörtént itt ezer év alatt.
Fénykor és reneszánsz,
ragyogás és pompa,
mit tesz az elmúlás szorgos keze nyoma.
Ma is folyamatban
a várfelújítás,
minden apró kőben egy kis múltra találsz.
Albert Ferenc