Már negyven éve nem láttalak,de most végre megtaláltalak!
Igaz, hogy meg sem ismertél engem, de a fotók segítettek ebben.
Elfeledteg régi ifjuságunk, amit egykor mindketten imádtunk.
Minden este mentünk sétálni a parton,
sokszor hozzáért arcodhoz az arcom.
A szánk pedig csókról csókra égett, véresre csókoltuk, és rajta maradt negyven évet.
Gyönyörű szép ifjuságunk nyári estéit,
mondd, hogy lehet elfeledni mégis?
Azóta az idő nem állt meg, ránk is rányomta bélyegét!
Néha-néha írunk, találkozunk olykor,
pedig a hamu alatt a parázs még pislákol!
Nem tartott sokáig, de szép nyár volt, ha rágondolok a hideg megborzol.
Egyikülk ment erre, a másikunk arra,szét szedett az élet minket,de nincs mit tenni rajta.
Hogy te, hogy érzed? nem mondod, nem kérdem.
Mindegy, az a jó, hogy megleltelek Téged!
Néha beszélgetünk, keveset vagy sokat,
ilyenkor ifjunak érezzük magunkat.
Mikor elköszönünk, úgy fáj az elválás, pedig tudjuk, hogy hamarosan jön az újabb hívás.
Olyan ritkán tudunk találkozni, ölelkezni, csókolózni
titokban, bujkálva egymáshoz bújni és a véres csókot újra csókolni.
Azért megmaradt a negyven év szerelme,tudom,
ha nem is mondod én érzem, de Te is,
hogy a hamu alatt a parázs még perzsel is!!!