SZABADSTRANDON
(Szűcs István)
Nyár délután a partfalon,
hová napozni mentem el,
terítem szét sátorlapom,
amit heverni vittem el.
Lustán ledőlök. Könyvemet
míg barnulok lapozgatom.
Elálmosít a jó meleg,
nyitott szemekkel álmodom.
A túlsó parton hirtelen
egy bájos, szép nő feltűnik.
A semmiből csak ott terem.
Ruhát szétdobva vetkezik.
Percig se tart a kis ruhát
ledobni, és a hűs folyó
vizében mártja meg magát .
Bőre a víztől csillogó.
Ez ám a kedves látomás!
Azonnal tágra nyílt szemem!
Nem is kell már az olvasás,
csupasz testét, ha nézhetem!
Oly szépek voltak mellei !
Szétállva ringtak, mint a nád.
Vétek lett volna rejteni,
fölébe húzva egy ruhát!
Bimbója hetykén duzzadó
- csodás kis büszke hegyfokok -
bekapni őket volna jó !
De erről én csak álmodok.
Kilép a partra, elhever
a part homokján. Élvezi
amint a szél kis hűst kever,
amíg a nap forrón süti.
Karcsú testére kis homok
a partfövenyről rátapad.
A nedves, íves hajlatot
csókkal szárítja föl a nap.
Kis macskaként, hogy elnyúlik,
talán dorombol is kicsit.
Árnyat egy sombokor terít,
hová lehajtja szép fejit.
Felém tekint, és megriad,
pőrén napozva mint lesem,
majd csengő hangon rám kacag,
hadd nézzem csak , ha jó nekem!
Csupán egy óra volt talán,
túlparton ő, emitt meg én.
Szépséges szép volt ott a lány,
én itt egy vágyó kislegény.
Aztán feláll, és általint.
Ruháit lassan ölti fel,
csodáljam még a bájait,
majd lassan ringva tűnik el.
Azóta is, ha ott vagyok,
emléke mindig visszajár.
Nyitott szemekkel álmodok
róla, ki eltűnt, mint a nyár !
(2010-05-04)