HÉTMÉRFÖLDES CSIZMÁMBAN
Esztergom városában
Esztergom városa
országunk szentélye,
magyar főváros lett Géza idejében.
Nagy fejedelmünk ő
István király atyja,
hajdan e hazának alapjait rakta.
Várat, benn palotát,
székesegyházat épít,
sarjadzásnak indul így a keresztény hit.
Duna folyam partján
Esztergomnak éke,
vára és a bazilika méltán büszke.
Kapu előtt vigyáz
Bakócz érsek szobra,
gigantikus őrként az oldalt pásztázza.
Át a hídon belül,
harangsora némán,
öröm, bánat, csatazaj bronzszívbe zárván.
Palotakapun be
udvarába érve,
múzeum, panoptikum, múlt dicső fénye.
Kicsiny panoptikum
mindössze egy szoba,
vitrinekben királyaink viaszszobra.
Meghitt a várudvar,
évszázados falak,
újjáépítve is idézik múltunkat.
Az „új” bazilika
régi templom romján,
Katolikus Egyházunk székhelyét adván.
Falon márványtábla
-előtérbe érve-,
utal Liszt Ferencre, Mindszenti Józsefre.
Bakócz kápolnája,
ő korából maradt,
ismét felépítve megőrzi a múltat.
Szent István oltára,
képe, mint mutatja,
Szent Koronánk, Szűz Máriának ajánlva.
Oltárra állítva
vértanúknak szobra,
„volt” Szent jobb tartóban, Körösi Márk csontja.
Egyházfők sírjai
lent az altemplomban,
Mindszenti bíboros köztük helyet kapva.
Széchy Dénes püspök
egykori sírköve,
ezernégyszázhatvanötből beépítve.
Mellette látható
Vitéz János lapja,
Mátyás nevelője, később kancellárja.
Bár kriptában járok,
magasztosság árad,
e szentéletűek formálták a „nyájat”.
Földi helytartóként
ellátván tisztüket,
szolgálták királyukat és istenüket.
Bazilika körül
teszem rövid sétám,
elmémbe épül e fantasztikus látvány.
Lépcsőn utcazenész
reneszánsz ruhában,
korbéli nótát zeng míves furulyája.
Fészket ver fülembe
az egykori dallam,
Mátyás udvarában érezvén jómagam.
Sólyomszárnyú idő
elszállott sebesen,
múltba tekintésem én is felfüggesztem.
Indulok utamra
tervet szövögetve,
lesz-e mód és erő a következőkre?
Albert Ferenc