Minden szavad, mint méreg,
lassan ölő, szívet rágó csúf féreg,
nyála freccsen, lélekcafatok rajta,
közbe vigyorog, mert ő ilyen fajta.
Csak bántani, csak ártani,
jóról a rosszra váltani,
fájjon, az most a lényeg.
Bár kezem simogatna,
de bőröm tövis szabdalja,
sebeimbe megalvadt álmaim,
ragtapasz lenne rajta vágyaim,
de halottak, magamba temetve,
könny fonta gyászkoszorú felette,
és mélyen a lélek nyöszörög.