Az éjjel nehezéke egyszer-egyszer annyira tud gyötörni...
Ágyamban fekve hallgatom susogását,
S kérdőre teszi gondolatom:
Mintha kintről valaki be akarna jönni,s már hallom kopogását.
Csak a szél, ki a fák leveleit az esőtől lerázza,
S a levelek, ahogy esnek oly halkan szólnak.
Lassan az ösvényeket befedik színesen,
Kínoz engem a múlt álma,s történetem, így szólhat.
Szerelmem a köszöbön vár...
Mert így emlékezem rá, szívembe zárva,
S az éjben halkan suttogtuk:
Szeressük egymást csók pecsétjével áldva.
S hallgattuk a magas fákat, mint valami ellenség,
Kezeikből ki akartalak venni,
De ott, betegesen csókot adtam szemedre,
Magamhoz szorítottalak, s nem akartalak elengedni.
Pirkadatra elváltunk. A kakas kukorékolását hallottuk,
Keleten a vöröslő égbolt nyújtozva ébredt
Máig várlak vágyakozva, de felébresztett az álmom...
Szerelmem oly messze vagy, és hideg a Nap itt nálam.