Felelj, ki vagy, botor halandó, Földanya ifjú fia,
Ki alkonycsendes tükörvizem felkorbácsolni merted,
Ki azt vélted sóhajtani a kútkáván túl: Athéna,
S ki olümposzi álmomat csobbanó hangon felverted?
Áh, látom, te is kívánni vágysz, mint előtted oly sokak,
Királyok, királynék, szegény és gazdag, száz és száz alany,
Érmék ezreit, drágakövet, gyümölcsöt, vért áldoztak,
S ajkad tétován rebeg; görcsös markodban a vert arany.
Ujjaid kitárod, s én meglepődök: tenyered üres,
Vizembe arany s ezüst helyett könnycsepped veszejtettem,
Reménnyel, hittel átitatott hűs könnyedért, óh, kedves,
Nem egy kívánságod, de minden álmodat teljesítem.