Minden ízem ismered már
’mit adhattam neked,
mégis…
tekintetünk közt cikáznak a fények
úsznak habkönnyű ellágyult fellegek,
mint földre hulló zengő dallamok
úgy simul kezed, puha ívek felett
én a szemedbe nézve
látom az utat a teret,- hisz’
minden lépésem hozzád vezet…
körém font életed melegét őrzöm
pipacsok tüzébe bújva elidőzöm,
hogy minden bódult pillanatban
belőled lopjak magamnak reményt,
mi enyém, e folyton változó
állandóság, az ábrándot elnyelő
valóság, mely ha állsz vagy futsz
de velem marad…
megtartalak!
a vágy minden színével a nyárban
pőrén előtted vagy nagykabátban
már mindegy , mert őszben
égnek a hegyek ,
és hogy el ne veszítselek
ismét megteremtelek…
üres-egű éjszakákban
apró kicsi lángod leszek
gyertyád felett…