Radnai István:
HEGY - RITKULÓ LEVEGŐBEN
ha feljebb jutsz a penge-sziklák
árnyéka úgy kacsint rád
ellenállni kékre törni tapos-
ni a nemlétező levegőt lapos
holdak alatt míg a felhők
amelyek közül felnőtt
takarják az életet őrző
világot s elmarad feletted körző
keselyű belátta hogy hiába
sokszor esett már ebbe a hibába
s őt is legyőzte a hegy
hiába hitte vágyódott a begy
emészteni a holtak omlós húsát
itt már se köröm se karom nem segít
kötélszakító ziháló túlzás
szakadékba lógó izmot merevít
itt nem hallik el semmeddig a sóhaj
az űr kezdődik hol kialszik az óhaj
fejed tűéles napsugárba ütközik
változik a perc a szél a jég a táj
szemedből égő könnyet váj
érzed a csend órája rajtadütött itt