Karom nyujtom Feléd,
Mindig ölelnélek.
Erős karjaidban semmitől sem félek.
Sajnos a távolság elválasztott Tőled,
Csak nagyon ritkán tudok találkozni Véled.
Néha-néha eljössz, karjaimba zárlak,
Reszkető szívedhez szorítasz,
Tudod,hogy mindig várlak!
Én voltam a hibás, amiért elengedtelek,
hogy elhagyd a Várost, ahol szerettelek.
Te is szerettél, hisz minden nap jöttél,
Az éj leple alatt sétálni vittél, csókoltál, öleltél.
Olyan régen volt már, oly gyerekek voltunk,
Nem gondoltuk, hogy még egyszer összefutunk.
Te is másé lettél, én is a másé, de szívünk
Még mindig megszakad egymásért!