Kagylód héja, mely kiszáradt
S csontod is enyészeté már
Te mégis azt vártad, hogy
kereted alakja a lelked darabja
úgy ahogy a létben
hús, csont és nedv távozik
majd jő más/képben
Miért jár gondban eme eszméd
Mert hát az eszmélet
Az az eszme és élet léte
Létesülése mindig titok marad
Hiányod oka benned rejlik
Elfojtott kéj, vágyak és álmok
bús szerelmek, csodás versek
Együttléted ára, nehezedik rád,
mint a pára, beléd ivódik
s hiszed, hogy menthetetlenül.
Ez az eszméd ára s hitednek tára,
mely gond/olatban vetül. Te vagy!
Kit az ember indivídumnak nevez…
Vized elfolyt immár más tengerekre vezet…