Keserű vénembernek szólítanak
engemet, amikor egymagam vagyok.
S milyen boldognak, ha emléked felragyog
- nem számít, akkor merre taszítanak.
Bár ellenségeim szétszakítanak
- sok szerencsétlen, úgynevezett „nagyok” -
nem érdekelnek, bármennyire rajok,
hisz fénylő fürtjeid elvakítanak.
Te vagy az én titokzatos receptem,
te vagy az, akiért élni érdemes,
s bár te vagy nekem a súlyos keresztem,
Mégis egyedül te vagy az érdekes,
aki majd leszel az igaz szerelmem,
s most egyedül ez itt a lényeges!