Elfáradtam, leültem egy kőre,
elmerengve néztem a jövőbe,
ám ez a kő más volt, mit a többi,
megpihenve kezdtem képzelődni.
De nem arról, ami éppen bántott,
mást láttam én, furcsa karavánt ott,
mert köröttem lengtek lenge árnyak,
sorakoztak kik egykor arra jártak.
Tarka népség volt ez s én csak néztem,
kofásasszony, vitéz nehezékben,
lovak, sokan lassan meneteltek,
hallgatagon, mint régen holt lelkek.
Hát, amint ott mélán üldögélek,
felém lép a sorból egy árva lélek,
úgy nézett ki, mint én s riadtan
néztem, hogy magamra akadtam.
Mit keresel te itt ? tőlem kérdezte,
úgy nézz rám, mint hajdani ősödre
higgy mindig a boldogabb világban,
ha írsz, majd erről írj egyfolytában.
Mi lett veled ? - most szólok szorongva,
ám ő szótlan meredt csak arcomba,
azután eltűnt. Emléke azóta is őröl...
s én sápadtan keltem fel a kőről.