Gyakran nem hitted szavam.
Nekem nem lehetett igazam.
Te gondos „jó barát” voltál,
Mindig én voltam a bolond.
S te nevettél a vágyaimon.
Édes barátom azt mondod,
Hogy a lehetetlent vágyom?
S lehet, hogy talán így igaz.
De kérdezlek, honnét tudod,
Oly annyira csalhatatlanul,
Hogy ez az álom, valóban az.
Tán megmondja neked valaki,
Mit hoz majd a következő óra?
Te ennyire biztos vagy abban,
Hogy mindig enyém a kudarc?
Lehet, hogy ma még csak álom,
De a holnap talán megengedi,
Hogy egyszer, valóra váljon.
Nem tudod, hogy előtted, mi áll.
Hány tévút csapdája vár reád.
Mint ahogy azt sem tudod még,
Hogy milyen messze lehet a cél.
És jó lesz-e, az a hozzávezető út,
Melyre ma könnyű lábbal lépsz,
S ugyanaz az út lesz-e, amelyen
Egyszer, végül is célhoz érsz.