Bolhakaland
Egyszer egy kövér lomha bolha,
brummogó bundába költözött.
Úgy tett ott, mintha sok dolga volna
az élősdi vérfaló őslakók között.
Nagy vihart kavart beste tette,
hiába siráma, - hogy szegény,
kergetve verte őt a medve tetve,
és egy pukkancs kullancs, kőkemény nagylegény.
Nem kellett több, a dagadt szaladt,
ugrált a fusztrált husibogár.
Kifundált terve csak kaland maradt,
de nem bírt mézet nyalni a maci se már.
Vastag hasát vakarta marta,
teste feslett lett mérge végett,
férgeket csípni akart a karma,
még méhei kétkezi méze is vérzett.
Ragadt a szakadt tundra bunda,
gyönyörű halált talált a nyű,
édeskés véres tócsába fúlva
hullott a kullancs és a rengeteg tetű.
Csak a torkoska lusta bolha
édelgett mézes lében ázva,
gurgulázva habzsolta dalolva:
- Nem vágyok mérvadó véradó lakásra!
Az esetből most kéne végre
veretes tanulságot vonni!
Az éltető vér bő csermelyébe
néha (még ma!) nem árt kockacukrot dobni...