Vándor felhők úsznak az égen
Kóborlásaim
talán egyszer véget érnek
Füst és köd gomolyog
Én meg csak tántorgok
Mégis hajt mindig valami tovább
Nem a kétségbeesés
nem az a szűnni nem akaró vágy
Megyek, megyek hasztalan
Elgyötört testem
- határait próbálva erőm elszalad
S kelek újra, újra és újra,
indulok a megalkuvóba
S végén sosem ereszt lesz,
ki nem száll ki - Gyökeret ereszt
S nem fa lesz belőle, - Kérésznyi élete során
Begyűjt sok adományt, éket és mi neki való
De a fa kiszárad, gyökere mélyen
Testét a szél, eső, hó és főként az idő tépázza…
Vándor felhők úsznak az égen
Megalkuvásom csupán rémálom
S nem vált valóra
Helyette az élet vág pofán
Mert ki nem hajol meg
s nem a gőg vezérli
Ki nem érdek és érdem szerint méri
Ki ősmeret határát feszegeti éppen
S próbálkozik üvöltő csendjével…
Pedig engem csak egy vezényel
Hagyjanak szabadon
Tudatlan, s némán, s vakon
Hagyjanak nyomorultul és bénán
S nevesen rajtam ki csak teheti
Víg kacaj rázza testét, míg megéli
S gondoljon
- az s mi szívén
Mondja
nyugodtan a száján valót
A hátam széles, elfér és bírja
A lelkem az,
az a nagy gond
mert mindenki azt hiszi
Csiszolni kell, mert gyémánt
Lótusz erejével bír
Elszáll, és vissza jő még éltedben
Feledésed ára mindig ez:
Ki ő, hogy szenvedtet,
ad tűrést és megbánást
Ő ki befolyásol
S mi hiszünk neki,
csüngünk minden szaván
A testünk engedelmeskedik
S vele éljük éjünk és nappalunk
Álomban hoz vétket vagy nyugvást
S még ott se hagy,
ebben a formában nem nyerünk
így hát maradj csak szabad…