Fehér lepel borul a tájra
alszik a Föld pihen magában
vastag hótakaróba öltözött
ködfátyol feje fölött.
Bár sivár, békés most minden
mégis szépséggel van tele
hóbundán szikráznak jégszemek
megannyi táncot lejtenek.
Ablak üvegén hófehér jégvirág
kandalló tüzénél melegség tanyáz
hideg és meleg különös vonzalom
ellentétek erejével küzd e két konok.
Győzte ki lesz...minek az
együttes erejük a tél szava
hidegbe melegbe öltözött rokonok
elválaszthatatlanok ha tél bekopog.
Szépsége rabul ejt, lenyűgöző
borzongok mégis szeretem őt,
s megcsodálom évről - éven át
e kristály tiszta mesés csodát.