A Koldus
A város forgatagába járok,
Magas házak közt átvágok,
Sietnék, de nem lehet,
A nagy forgalom nem enged.
Eszembe jut az aluljáró.
Ott a forgalom nem zavaró.
Kevesebben járnak arra,
Sok lépcső vezet az alagsorba.
Amint leérek, látom.
Egy ember ül a párkányon.
Szakadt, kopott a ruhája,
Cipőjének talpa is el van vásva.
Hosszú,ősz a szakálla.
Megszürkült ,rendezetlen haja,
Ráhull életunt szemére,
Melyet odahajt remegő tenyerére.
Halkan csak annyit hallok,
Hjaj, kérem adjon egy falatot!
Én lassan felé nézek,
Nem tudom miért,de félek!
Belém hasít a fájdalom,
Mi történt ez emberrel,nem tudom.
Nyújtok neki élelmet,
És most már nem félek.
Mély nyugalom ül a szemében,
Szomorú hangjából ki halt az érzelem.
Vén keze,egyre csak remeg,
Koszos ruhája rajta csak lebeg.
Szegény ember hálálkodott,
Pedig kevés dolgot hagytam ott.
Ő ennek is megörült,
Arcára enyhe mosoly ült.
Én lassan tovább mentem,
Most már nem siettem.
Mélyen gondolatomba véste magát,
E Koldus mint viseli sorsát.
( Mészáros Marietta)