Keresem az Istent
Ólomszürke habot
fújt fölém az Isten,
nedves hideg barlang
sötétlik a tájon,
keresem a napot
de az sehol sincsen,
sóhajom egy halk hang
vad ázott határon.
Keresem a hajnal
harmatcseppnyi fényét,
melyet denevérek
szárnyuk alá dugtak,
tapintom sziklafal
poklos meredélyét,
ahová csak érek
mindenütt halottak.
Keresem az Isten
világító szemét,
mutasson most utat
mert már alig látok,
szakítsa ki innen
múltam rút fellegét,
fogja meg karomat
húzzon fel magához.
De kérhet-e áldást
magára a lélek,
kit temérdek bűne
mély katlanában tart?
Ki egy csodára várt
ám mocsárba tévedt,
s bűzébe vegyülve
tündökölni akart...