Életem útja magányos, mint utolsó kalász,
És magányos, magányos is marad,
Mint hal, mit kiszáradt tóból fogott ki a halász,
Míg a remény halállá nem fakad.
Járom tovább a sárgaköves úttalan utat,
Kezdete-vége a semmibe vész,
Irányt a Sarkcsillag haló fénypászmája mutat,
Míg egésszé válik minden kis rész.
A jövendő cél biztos pont immár, szilárd képzet:
Óz kastélya nem vár tárt kapukkal,
De kitépem a szívemet, s megszűn minden végzet,
Midőn megbékélek magányommal.