Megfáradtunk. Itt Európa csücskén
még kapaszkodunk, pedig nincs mibe,
karistolunk egy óriásfa rücskén,
és lógatjuk lábunk a semmibe.
Úgy mélázunk, mint gyárkémény a füstjén,
ki nyújtózkodna bármi fölibe,
de fönnakad egy nyárfa színezüstjén
bekormozódott vak tekintete.
Kemény a föld itt. Ezredéve szántjuk,
a dombok ősi hajlatát vigyázzuk,
nem árthat senki ura, istene,
nekünk e csonkolt ökölbe zárt táj jut,
de rónáin és hegy-völgyein átfut
a zabolátlan Kárpátok szele.