Fekete karját tárta ki az ördög
s lett belőle vízözön a földön
rút leplét rázva cibálja a fákat
menekül előle, ember az állat.
Fohászt nem hallja, zeng kacagása
fodrozó habokból szállt alája
templom kerengőn lélek harang járja
benn reked fájdalom tengernyi sárban.
S ha majd karzaton Ave Maria szól...
kísérje lelked a lágyan a dallamot
kérd költözzék béke a vizivilágba
tünjön végleg ember gyarlósága.