Eldobták a modort, a szép beszédet
Bűnben él ki őrzi szívébe a régi értéket
Kinézi, megszólják iskoláink padjában
Meghurcolják, megalázzák, mert őshitét táplálja
Hamisan nem éltem, s magam nem tagadom
Ki szól értem, jó szívvel fogadom
Ki igazát vallja, s szembesül az árral
Tisztelet őnéki mindenkor kijár majd
Igazát tartani, emelt fővel lehet
Gerincesnek születni, nem csak folyamat és tett
A szerint élni a mai világban
sokaknak nem megy, mert nem is próbálja
S ilyen tanít, okít és értelmet Ő adna…
Háborgó sötétség az mi minket fogadna
Borul az ég alja, sír a lelkünk, könnye áraszt
Borul a sötétség általa tiszta földünk honára
Süket fülek állnak iskoláink padjában
Vakok némák, mert értéket nem látnak
Morális hanyatlás, szellem sírba merül a nemzet
Saját sírját látta, de hagyta helyén a szennyet
Elhaltak a szavak, kevés a mívelője
Kérés nélkül fakad dudva és szömörce
Tüskéjének mérge kiölte tudatunk
Tüskéjének átka a temetett, feledett múltunk
Nyíljon a rózsa, „ősi szótagában”
Ő tüskéje vájjon a kezek párnájába
„RO” hangozzék emberek tudatában
Tisztaság, simaság, épség nyíljon otthonába