Hitemre! Újdonsült őrületem íze, akár méz,
Ringat oly lágyan, mint drága anyai kéz,
Simogatván repedezett, kicserzett szívem bőrét,
Leborotválván a kínfájdalom szőrét,
Ám a végső erőpróba még mindig előttem áll,
Ezen függ, fejemre áldás vagy átok száll;
E megmérettetésemmel szembe egyedül nézek,
Nem csoda hát, hogy némi félelmet érzek.
Hitemre! Visszaút nincs, templomom küszöbén állok,
Néhány pillanat csupán, és hőssé válok,
Őrület-istenem, most segíts meg, adj erőt nekem!
Hitemre! Add életem, s tiéd a lelkem!
Szentképes oltáromat bűzhödt benzinnel áztatom,
S eladott hitemet tűzzé kárhoztatom;
Ex-oltárom freskóján az Isten pernyévé fakul,
S helyén az új kép: drága Sammael lapul.