MAGAS AZ ÉG BODROS ORSZÁGÚTJA
arctalan utca dorombol a déli párában
felhők lombja szűri a foltokat
táncol az árnyék barna és éles porokon
sárgállik ha felveri olykor szellők seprüje
a köcsögfáról leszárad reggeli fejés
megköpülte a nyár vastagon kicsapódik
mint a kertkapu mire hazatódul a csorda
árva akácon forog a hűsölés néha rágásra
mozdul majd felbőg lomhán ballag a vályú felé
a napot az éghez kicövekelték
istállók hűvöséről álmodik míg a csordás
kalapja előre billen hunyorítva pihen
feje meg-megdöccen
elunja a járást mégis leszáll az ég közepéről
nyúlik az árnyék a hazautat mutatva
tápászkodik állat és ember rendeződik
kutyája elunta a bolhák kergetését csahol
és harsan a széna ürül a jászol
egeret szül a macska a padlásra hordja
szála iránt rendeződik a szalma
a jószág kérődzni lassan lefekszik
támasztja a házat bátran a tornác
gyerek se asszony nem les az apró
ablakon dolga végezetlen
sziszeg a kémény kavarogva eregeti
kékesen kevereg a füst remegőn
lánc csörren surran a kerekes kútba
csobban és felmerül nyomban markolja
a kerékbe vert tüskét a vékony kamasz
tele billenti a vedret kiveri a pára
hűvös a mélység jól esne inni
bőgve várja a rocskát a kisszék alákerül
feji az asszony mosva-törölve előbb a tőgyét
legényesen kalapban hordja az inas
a kútról első a jószág
lobog a fazékban a lebbencs keveri
kisszékre állva a kisebb
varkocsba fonva szalagját féltve hátraveti
mielőtt behajolna megkapaszkodva a fakanálban
késik lomha útján a vacsoracsillag
visszatértét hajnalban bezzeg elsieti