A végetérni nem akaró tél után
tavaszt vártunk,szépet,szelídet.
Aztán májusi eső aranya helyett
szennyes ár mosta el az Életet.
Elöntve városok,falvak,
vetések fuldoklanak víz alatt.
Otthontalanná vált emberek
ezek után még mi jöhet?!
Eltanulta a természet
az embertől a mértéktelenséget!
Most nem rezdül a szellő
a kéklő égen sehol egy felhő,
megérkezett a másik véglet
kánikulával büntetve az embert.
Igaz,felszárítja a vizeket
a Nap,de felperzsel mindent.
Cserepesre szárad a föld,
csak sínylődik a veteményes.
Alul a víz,föntről izzó napsugár:
az ember így mily termésre vár?
Jól eltanulta a természet
a pusztító mértéktelenséget!
Vagy a mértéktelen ember az,
ki pusztítja a természetet?
Elhanyagolt gátak,beszántott árkok
a víz uralmát most keserűn látjátok.
Emberi mohóság,hogy neki több jusson,
oda kell figyelni,kárt ne okozhasson!
Ésszel élj Ember,
hogy Földed megmaradjon!