Szabad madár...
Soha, soha tán,
Vagy ha hiszünk benne s szívünk igaz,
Lesz még tavasz.
Ha szavunk, mit írunk,
S gondolatunk mit titkolunk
Egyszer teljesül, s a világ zöldre derül.
Hiszek benne, s ha csalódok,
Könnyekkel bár, de felállok,
S megyek tovább,
Benn őrizlek szívemben már.
Történjen akármi,
Válasszon szét minket akárki...
Képtelen vagyok gyűlölni téged...
Hisz az a létem, érted oly ékes.
Nehéz bűn, mit szívembe hordozok,
S tudom, egyszer nevetni fogsz e sorokon,
De nem múlik el nap hogy ne gondolnék rád,
Halvány gyertyaláng, a könnyeimet senki nem látja tán...
Te vagy nekem a szabad madár,
Kit ha az égen látok, s messze jár,
Sóvárogva nézem minden útvonalát,
S szárnyakért rebegek én is imát.
De mint minden madár,
Te is gyűlölöd a kalitkát,
Így távolról figyelhetlek,
De szívemben veled szállok minden reggel.
De ... Egy nap... Szent ég!
A madár leszáll a vállamra, s szemembe néz,
Eltelnek hónapok, s csendes bosszús napok,
Csodálatos percek...S egyszer a madárka elreppen.
Észre sem vettem, csupán éreztem,
Szívem szakadt meg, s szörnyű szitkokat,
Fájdalmas gyötrelmeket kívántam,
Hűtlenségéért szívét akartam.
De a néma magányban szívem szólal meg.
- El kell engedned. Ő sosem volt a Tiéd és nem is lesz.
Könnyek csordultak arcomon,
S mikor utoljára láttam a madarat, nagyot nyeltem.
Tudtam mit kell tennem, s meg is tettem,
Elbúcsúztam tőle szívemmel,s álmomat neki adtam,
Egy szomorú mosollyal ajkamon, és könnytelen búcsúval váltam el tőle:
"- Légy szabad, hisz te az vagy!"