Altatási történet
Karon fogtam büszkén prosztatámat,
hisz' ötven évig szolgált remekül!
Mitől lehet mostanában fáradt?
Orvoshoz vittem, hogy vizsgálja felül!
Urológus kívül-belül nézte,
majd meghökkentőn diagnosztizált:
Van magának egy diónyi sérve,
és hogy kizáródott, - még az sem kizárt!
Elküldött a sebészetre nyomban,
felvettek rólam minden adatot,
ott feküdtem átvilágítottan,
izgatottan vártam már a holnapot.
Megműtöttek de észre sem vettem,
pedig verset akartam írni én,
arról ahogy álomba vetetten
harcolok a menny és pokol peremén.
Ám az ébredés oly hirtelen jött,
hogy muszáj voltam káromkodni ott:
- Fene vigye ezt a délelőttöt,
hogy múzsámmal hálni cseppet sem hagyott.
Napok óta nem írtam már semmit,
az altatásra edzettem magam,
de ez az alvás sehova sem vitt,
csak azt tudnám, - a noteszom merre van?
Beleírnám összes kívánságom,
mely kis patakként szívemből ered,
kertedbe folynék szivárványháton,
ezerszín rózsává öltöznék neked.
Tarka ligete lennék szemednek,
ajkadnak lédús zamatos gyümölcs,
ujjaid begyének puha kelme,
fekhelyedet fűtő meleg lávaföld.
De mi ez a fájdalom? - tüske tán?
paradicsommadaram is sikolt!
A tündérhoni mézes körtefán,
sírásom oka a sebészcérna volt.
Mert bevallom, újból elaludtam,
kórházi ágyban ért a múzsacsók!
Hasamon egy sün szórakozottan
hátára fordult és sebemen jajolt.
Felébredtem végleg, de örültem.
Noteszomban dalol, virít a szó!
Kisze-kusza, kicsit fésületlen,
de neked írtam! - bár alig hallható...