Drága Bonnie,
Mertél szembefordulni ezer világgal,
S megvetetted ifjú, ám erős lábadat,
Mertél dacolni a dühödt rabigával,
S a viharba sírtad a szabadságodat,
Sarokba szorítva, akár üldözött vad,
Dühös szitkokat szórtak áldott fejedre,
Csak mert mertél élni, s mertél lenni szabad,
S rá mertél találni jogszerű helyedre;
Ők a törvény – mondja a levésett taktus,
Te ember vagy – ezt mondja az élő élet,
Az élet szabad országút, örök aktus,
Élvezni csak szárnyakkal, csak velük lehet,
Nincs törvény, nincs erő, mely szárnyad szegheti,
Repülj szabadon, küzdj, és soha ne add fel,
Életed bár e törvény eltörölheti,
De a szárnyad sose add, semmi pénzért el!
Jó Bonnie, utunk vége ez, lement a Nap,
Fogd meg kezem: itt a gyilkos vadász, mi űz,
De szorítsd kezem, s eljő a szabad holnap...
Szólj hát, százszor átkozott golyózápor-tűz!
Szeretettel: Clyde