Egy visszahúzódó szemüveges kislány
Többnyire egyedül játszott némán
Nem volt ő izgő-mozgó kisgyerek
Csak nézte, ahogy játszanak a többiek
Egészséges volt, szelíd, napsugaras lény
Árkon, bokron szaladt őzikeként
Ártatlan, a jövőt nem láthatta
Hat évig gondtalan, játékát játszhatta
Azután jött az, ami maradhatott volna
Telt az idő, keze lába béna
És derült égből villámcsapásként
Alapjaiban változtatta életét
Eddig őzike lány, sebesült suta lett
Mi történt vele? Keveset értett…
Balsors: szó szoros értelmében ez
Az élet nyíló bimbónak sem kegyelmez
Hat év után bal kezét görcs szorította
Bal lábát csak húzta, sántította
Szállni szabadon most már nem tudott
Félelmei és gátjai közt vívódott
Fájó, de ennek így kellett történnie
Bármit tudott volna sejtenie
Bukdácsolt, botorkált a többiek között
S az örökös feszültség a szívébe költözött
Teltek, múltak az évek a lány érteni kezdte
Nem egy múló dolog, ez az ő keresztje
Jézusnak is nehéz kereszt jutott
Tűrte, mert tőle sem hallott zokszót
A vállán keresztjét más is kell, hogy vigye
Ha nehéz öleli Teremtője
Ha elesik, újra fel fog állni
És a sorsnak büszkén fog majd szalutálni
A hat év, melyet őzikeként átugrott
Már csak ködös emlék, rég elmúlott
A lány felnőtt, nem emlékszik arra
Mikor lepkeként szállt virágról, virágra…
(Annyi idő már eltelt mióta itt vagyok köztetek, hogy egy személyesebb versemet is megismertessem veletek íme...2004-be íródott)