Könnyben halkan
írom lassan
dalom.
Vízben csobban,
virág lobban,
hagyom.
A hajnali kéz
bennem igéz
vakon.
Meddő húrja
ajkát nyitja:
adom
szebb tudatom,
s vasárnapom
neked.
Minden sebem
s foszló hevem
heged.
A fény-égés
szemem mélyén
reked.
S mégis fürge
bennem üze-
neted.
Nincs dal és tó,
csöndes hajó
vízen:
Bolydult méhkas
most mint rékas:
hitem.
Hangár a lét:
baljós zenét
ígér.
Csepp az ember,
léte renyhe:
mit ér.
Kedv-fohászom
neked adom:
vigyed.
És tedd szebbé
az ember létét:
s hited.
Magasban ülsz,
szavakat küldsz
fényben.
S felénk nem zúg,
csak égben búg
az éden.
Csillagfény-raj,
csak patak-zaj
marad.
S kavics-föveny:
benne zörren
a harag.