CCCXXXV. szonett
Nem festem a pirost, s a bíbor árnyait,
Megfestette helyettem a nagy művész;
Mikor nyugtán a Nap aludni tért,
S eltűnt a horizont tengerén.
- Ha leszáll az est, s álmom éjbe vált,
Előtűnik egy arc, s szemek írisze, -
Mosoly, mely elhagyott lelkem hatja át;
Egy Angyali kép, képzeletem festménye.
Eddig hasztalan vágytam ily csodát,
Mely közelségemre, tűnt nyomtalan, -
Mint megannyi remegő délibáb.
S ha végleg, ez is csak álom marad,
- A tünemény, mely lényem vágyálmát
Festette félten rejtett képtáramba.
…Mit el nem feledhetek már soha!
20091120
Louis De La Cruise
Minden jog fenntartva!