Táncol a holdfény a tenger hullámain,
Feléd hívnak tomboló vágyaim.
Megfeneklett hajóm roncsai szárnyán,
Szállok feléd, mint tékozló szivárvány.
Nélküled nem folyik folyó, nem nyílik virág.
Nem nyugszik a nap, nem váltja az éjszakát.
A sűrű erdőt napfény ragyogja át,
Mikor látom lelked tiszta mosolyát.
A világ száz csodája közül az egyetlen Te vagy.
Te, a harmatcsepp, ki szívemnek életet ad.
Mikor a zöld lámpást meggyújtom minden este,
Mindig visszatérsz, belépsz jámbor életembe.
Letisztult lelkünk gyermeki hangja szól hozzánk,
Vigyük a fényt, együtt egyre tovább.
S ahogy a diófán ülő bagoly megsúgta a próféciát,
Megértettem a lélek mennyei dalát.
Hát együtt járjuk most a táncot,
Együtt éljük át az igaz álmot.
S szerelmes szívem megfejtett rébuszát,
Viszlek magammal világokon át.