Lüktető némaság szőtte rám a hálót,
Rakta rám két szemed kényszerű vad vágyból
Lázadó izzadás, nem-beszélő szemek,
Ismeretlen kezek félve érintenek.
Mosta már aznap át két tüdőm a kátrány
Kénsötét éjjelen átütő, hab látvány
Kint rekedt zord hideg néz be az ablakon
Áteszi majd magát, mint a ló abrakon.
Tomboló éjszakán vaksötét az óra
Értenem nem szabad mit beszélnek róla
Hús üzen húsnak így, test üzen a testnek
Élvezik, holnaptól már vezekelhetnek.