Versike a hatalomról...
(játékos erdei ujjgyakorlat)
Élt egy torkos medve,
megfájdult a lába,
már nem engesztelte
három láda málna.
Sántikált nagy búsan
mert tövisbe lépett,
mikor egy odúban
talált mézes lépet.
Akarom mondani
lépes mézet lopott!
Ügyesen húzta ki
de közben megbotlott.
Jól felhasította
talpait a tövis,
így a csalitosba
örömben üröm is
vegyült és beleült
a nagy lomha jószág.
Csak lassan csendesült
a nyavalyakórság.
Felbömbölődött a
brummogó társulat,
a medvevendetta
méhek után kutat.
Kollektív bűnösök!
Kimondja a törvény,
rózsabokor fölött
nem lehet lépszekrény.
A jog egyértelmű
igazsága virít,
fa bokor zsenge fű,
hallja hát most a hírt!
Erdő mező apja
csak a medve lehet,
ezután ő adja
az engedélyeket.
Csak annak adható
ezentúl virágpor,
aki jóllátható
méztárolót ácsol.
Amelyet a maci
veszély nélkül ér el,
és tud nyalakodni
édes szenvedéllyel.
Így történt, igaz volt,
a méhek pereltek.
Medvéék csak vackort
meg bogyókat ettek.
E közben a lépek
óriásit nőttek,
mert a szorgos méhek
föld alá költöztek.
Aztán jött a pogrom.
A virágnak kellett
hogy valaki hozzon
bibének szerelmet.
Hiába taposták
őket medvetalpak,
rovarok, bogárkák,
szabad utat kaptak.
Gyűjtötték a nektárt
halmoztak friss mézet,
a hatalom meg várt
de semmit sem értett.
Mert!
Nép kárára hozott
egyensúly tervezet,
nem tud hozni hasznot
de a csődhöz vezet.