Ott fent a fészkében,
Álldogált egy gólya,
És mellette tátogott,
Két éhes kis fióka.
Aztán nagy hirtelen,
A mama szárnyra kapott,
És a közeli tó felé,
Gyorsan eliramodott.
A békalencsés tónak,
A kellős közepében,
Két béka ringott ott,
Szép, nagy, zöld levélen.
Ők voltak azok ketten,
A Simi, meg a Soma,
A mindig ármánykodó,
Álnok békakoma.
A jó Simi, már most is.
Távolról meglátta,
Hogy egy gólya repül ott,
Alacsonyan szállva.
De komájának bizony,
Egyetlen szót sem mondott,
Hanem a nádas felé,
Gyorsan elsompolygott.
Hanem a számításba,
Hajjaj, nagy hiba csúszott,
Mert őkelme egy kicsit,
Már nehézkesen úszott.
A sok szúnyog lakoma
A magáét megtette.
Jól meghízott, és ez lett,
Az irigy Simi veszte.
Bár ezt a vermet, most is
A komájának szánta,
De felkapta a gólya,
S már hiába is bánta.