Míg az ég hagyta, harcos volt e lélek,
de jött a végóra, változtathatatlan,
elszólította, most laposan lapul, itt van
porhüvelye, hála jó reflexeimnek.
Nagy csapás volt. Lelke semmivé lett,
bár a parány azt hitte: halhatatlan,
célpontja lettem ily apró alaknak,
ő, mint durva íjász, gyors nyílvesszejének.
Buja növényzet zengi hősi múltját,
már nem tud csípni, de helyét érzem folyton,
a dudorra kenem a fenistil-gélt, magát,
s e préselményt trófeáim közt (négylevelű lóhere) hordom,
remélve mérgétől el nem hullok, ám
győzelmet ülök e szúnyog-holtponton.