Érdekesnek tűnik néha-néha,
Hogy a gyűlöletre oly sok időnk van,
Az életünk egy csepp s a Földnek ura,
Élők és halottak közt létezünk,
S ránk ez oly szomorúan hat.
Mert nem szedünk e földről csokorba virágot,
Nem figyeljük a kék eget sűrűbben,
És nem szeretjük jobban azt ki élő... a vidám kedvet,
Mi, kik oly hamar szürkén elhalunk,
S dobpergésként koporsónkra zuhan,a nagy halom köves, nehéz rög.