A tenger hullámzása,
lassan lágy
morajlássá szelídül.
Már szél se rebben.
Az est sötétje, mint
óriási palást rám úgy terül.
Behunyt szemmel
ülök a parton,
egybe olvad velem a táj.
Távoli kávézó teraszáról,
halk zene szűrődik,
fülembe dúdolva
dallamát.
Elringatóan szép
zene-szó, s a monoton
hullámok verte
csobbanás zaja.
Amott messzi, sirályok
vijjogása hallik,
mint éjt köszöntő sereg
szállnak tova.
Az idő is állni látszik,
oly mesébe illő a táj.
Az éj, mintha még
őrizni akarná képét,
csak lassan dereng fel
a hajnali fénysugár.
2010.01.29. Korin