Ossian nyomán
Írta: csobad Dátum: Július 09 2010 01:54:22
Cs
Nem féli a barlangjukból síró
ősi halottak bús szellemeit.
Meghalni jött az ősi sírokhoz,
ezért sürgette fáradt lábait.
Teljes hír
"Vándorolni a pusztán, a zúgó fergetegben, amely gőzölgő ködökben az ősök szellemeit hozza elénk a hold derengő fényénél. A hegy felől, mialatt bömböl az erdei folyam, hallani a barlangjukból kisíró szellemek foszlányos jajongását, és négy, moha fedte, fűlepte sírkövénél, a zokogó lány öngyilkos panaszát." Ossian
Az ősz vándor bárddal a kezében,
őseinek nyomdokát keresi.
A pusztán, a zúgó fergetegben
magabiztosak öreg léptei.
Lába tovalép a sírom fölött.
Lelkem az ég és föld között lebeg.
Ajka hiába szólít a földön,
testem a föld alatt már nem szenved.
Nem féli a hold derengő fényét.
A feltűnő halottak lelkeit.
Az erdőből a folyam bömbölését,
az ősök hófehér szellemeit.
Nem féli a barlangjukból síró
ősi halottak bús szellemeit.
Meghalni jött az ősi sírokhoz,
ezért sürgette fáradt lábait.
Öt moha fedte, fűlepte sírkő.
Öt korán halt, szenvedő fiatal.
Ha kellett bátrak voltak, vakmerők,
én az apjuk voltam valaha.
Négy harcos legény, egy csinos lányka.
Ma mindenki a szellemüktől fél,
a lelkeik nyugtalan bolyonganak,
nem nyugszanak, amíg gyilkosuk él!
Az ősz vándor bárddal a kezében,
letérdelt az ősi sírok közé.
Kisimult arccal, nyugodt elmével,
bátran néz a kaszás szeme közé.