Csak egy hetük volt az orgonáknak.
Ma reggel láttam a barna múlást rajtuk,
be illatos volt az utcánk, és firkáltam
a világra dalt, szétszórt harangokkal.
De már közibük mart a barna gyehenna.
Egy ideje bókom, az ölelésem, (a
szomorúság vánnyadt hitét) mind hozzád
hordtam: úgy vergődtem megpöckölt orral,
mint most az orgonafürt. Odahagyott drágám
a változás. Nézd el nekem ha keltettem lila
illúziót, és messzenézőn feltűrtem ingujjaim.
Egy hét boldogságot biztosan adtam, talán
évenként. Május – és hervadás. Förtelmes
kohézió. Tarts meg, hogy szelídüljön bennem a
bánat. Csak egy hetük van az orgonáknak.