Küzdöttem
Írta: Hullocsillag Dátum: Július 15 2010 06:48:10
Gy
Kora reggel volt, csörgött az óra, felébredtem,
Tűnődve a sarokba, a semmibe révedtem,
Teljes hír
Kora reggel volt, csörgött az óra, felébredtem,
Tűnődve a sarokba, a semmibe révedtem,
Hol álmos hálót szőtt lassan egy sovány kaszáspók,
És nem nézte, a szálak hibásak-e, avagy jók,
Bizton haladt a szálon, mint acél hídkábelen,
Körbe-körbe az épülő pókháló-peremen;
És nem nézett hátra – tudta, helyesen cselekszik,
Az élettel élethalálharcot nem verekszik,
Csupán él – él, és csak ez számít: mozog, lélegzik,
Mint apró csepp a tengerben, akképpen létezik,
S nem törődik feje fölött a víz tajtékával:
Megszületik, él, s majdan békét köt halálával.
Naiv, buta jószág – ámde szerencsés is egyben;
Én is csak csepp vagyok cseppekből zúgó tengerben,
Ő nyugalomban él, szövi végtelen fonatát,
Élvezi döglött legyek nektárédes zamatát,
S nem fáj szíve, ha egy ügyes légy magára hagyja:
Hálója hamarost a legkülönb zsákmányt adja.
Szívem fáj: a fekete özvegy magamra hagyott,
Mint kiszívott bogarat, mint fölös hulladékot,
Oly sok hónapja küzdök, és küzdök keservesen,
Hogy égő emlékeim, mint kabátot, levessem,
És megszőjem saját hálóm, várjak, a különbre,
Mint kaszáspók, a sarokból nézzek a küszöbre,
De elbuktam, mint pók, aztán elbuktam, mint ember,
A háló üres, az ég dörög, a Sors tovább ver.
Kora reggel volt, csörgött az óra, felébredtem,
Ma a sarkamra állok, változtatok! – reméltem.
Küzdöttem, de elbuktam, az emlékeim győztek,
Szívem izzó parazsában mérges savat főztek,
Küzdöttem, hittem, újra, és csak újra, hogy talán,
Egy szebb holnap-metafora talán-szebb hajnalán,
Én győzök. Küzdöttem. Megtisztulok. Megbékélek.
Most este van, hűvös este, csak tücskök zenélnek.
Küzdöttem, fájt a harc, de rútul alul maradtam.
És már csak sírok. Hol hangosan, hol egész halkan.
Miért fáj? Oly sok idő átugatott lelkemen,
Mint átkozott, csaholó prérikutya-szellemen
Át süvít a csípős éjszakai szél. Úgy sikít.
Úgy fáj. Úgy sírok én. Mert a holnap új csatát szít...