Itt zötyögünk az Idő szekerén,
Utunk a Semmi peremén halad,
A saroglyában egy arasznyi Lét,
És hamuba sült szabad akarat.
Alant a hepehupás végtelen,
A Minden önmagával összeér,
És Kérdést hallgatag Válasz kísér,
S az Isten lelke piros, mint a vér.
A Teremtés bennünk szomorkodik,
Célját, értelmét bennünk tartogatja,
S ha ős Derűje lelkünk át nem hatja,
Egy más jövőben sem lesz foganatja