Nyugalmat hint a tér az alkony-rámájára,
vágyakozó felhők merengnek a végtelen
sodrásában. Emlékképek szunnyadó ablaka
alatt por-avart vesz hátára a langyos szellő.
Itt vagy velem, végre kettőnkre szűkül
a pihegő világ. Ónix köd sejtelmes
derengésében örömkönnyek patakzanak
megfáradt szemeinkből. Menedék vagy,
fájdalmam golgotáján éledező remény.
Bőröd selymének illata belengi érzékszerveimet,
s csend-rostok indáin kúszva beléd feledkezem..
2010. július 20.